Gárdián Gábor gordonkaművész, mestertanár, Magyarország első számú gordonkaoktatási tananyagának kidolgozója.
Diplomája megszerzése óta a szegedi Király-König Péter Zeneiskola tanára. Több évtizeden át a Szegedi Nemzeti Színház gordonka-szólamvezetőjeként és a Szegedi Szimfonikus Zenekar tagjaként is tevékenykedett.
Pedagógiai munkájában a kezdetektől komoly sikereket ért el: országos és nemzetközi versenyeken dobogós eredményekkel vettek részt tanítványai. Sok tehetséges növendéke választotta a zenei pályát, közülük többen a világ legnevesebb szimfonikus zenekarainak tagjai, vagy kiváló tanárok lettek. Ugyanakkor rendkívül büszke azon növendékeire is, akik nem a zenei pályát választották, ám életük fontos és értékes részévé vált a zene.
Alkotói munkájának legnagyobb eredménye a Gárdián Gordonkaiskola-sorozat, mely szerepel a magyar zeneiskolai tantervek hivatalos ajánlásában, s az országos versenyek kötelezően játszandó darabjainak fő forráshelye.
Jelenleg a Gárdián Gordonkaiskola nemzetközi marketingjén, illetve a tankönyvek és a módszertan kínai megjelenésén dolgozik.
Küldetésének tekinti a magyar zeneművészet nemzetközi szintű megismertetését, a magyar zenepedagógiai hagyományok megőrzését és a magyar fiatalok értékes zenére történő nevelését.